Djabe
- Gödöllő, 2001. június 23.
2001-ben megújult zenekar Update című lemeze június elején
jelent meg. A sajtótájékoztató után a zenekar próbaterembe
vonult és felkészült addigi legnagyobb országos turnéjára.
Július 21-én csatlakozott a zenekarhoz Ben Castle szaxofonos
Angliából. A 21-ei próba emlékezetes pillanatait már
közreadtuk az "Amit az Update-ről még tudni lehet" című
CD-n. A turné főpróbájára a Gödöllői Színházban került
sor 22-én, majd az első előadásra 23-án. Érdekes a 21-ei
próba felvételét összehasonlítani a 23-ai előadás anyagával.
Két nap alatt teljesen kiforrott a produkció. Érdemes
visszahallgatni a 7 tagú Djabe premier előadását, hiszen
egy jelentős korszak kezdete volt a zenekar életében.
Élvezetes figyelni Ben Castle és Kovács Ferenc színpadi
reagálásait egymás játékára. A gödöllői felvétel egyik
csemegéje Barabás Tamás "My Way" című kompozíciója.
A Flying című DVD-nk anyagának felét 5 nappal
késöbb a Petőfi Csarnokban rögzítettük. Elötte Gödöllő,
Cegléd (Bori Jazz), Szolnok, Békéscsaba, Zalaegerszeg
következett, a PeCsa után pedig Székesfehérvár, Debrecen
(Jazz napok), Győr és a végállomás Deménd (Szlovákia).
A deméndi fellépésről egyébként már egy számot közreadtunk
a "Live in Slovakia" című klub CD-n.
A Djabe kiadványokat az új Djabe webshopban rendelheti meg:
http://djabe.hu/uzlet/ |