Djabe/Steve Hackett: Sipi emlékkoncert 2DVD
2DVD GR-081

A Djabe zenekar 2007. november 30-án, András napján minden idők legjobb koncertjét adta Budapesten a Petőfi Csarnokban. Az előadás apropója sajnos egy szomorú esemény volt, mégpedig az egyik alapító tag, Sipos András elvesztése. Sipi 2007. szeptember 14-én tragikus hirtelenséggel hunyt el. A zenekar tagjai mindent beleadtak a játékukba társuk emlékére, akinek szellemisége végig jelen volt a színpadon.

A koncertet a Djabe mellett Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa is jegyzi, aki saját költségén utazott el Budapestre. A közönség egy külön Steve Hackett akusztikus blokknak is tapsolhatott. Az előadás során sok zenészbarát is színpadra lépett. Dresch Mihály szaxofonon, Balogh Kálmán cimbalmon, Said Tichiti ütőhangszereken, Budai Sándor hegedűn és Németh Ferenc énekes. A koncert, ahogyan Steve fogalmazott, dicsőséggé változtatta a tragédiát. A vendégművészekkel a Djabe és Steve olyan zenei szintézist hozott létre, mely egyedülálló minőséget képvisel a zenei életben. A négyórás műsorban a népzenétől a pop, rock, és jazzzen át egészen a klasszikus hangvételig hömpölygött a zenefolyam, melyet a fellépők átszellemült örömmel és tehetséggel adtak elő. A közönség többször is felállva, vastapssal ünnepelt.

A dupla DVD-n helyet kapott a koncert teljes anyaga, továbbá sok extra. Az egyes lemezen megtekinthető Sipi egyik utolsó koncertje a zenekarral, melyet a szerbiai Nišben, a Nišville Jazzfesztiválon rögzített a szerb televízió.
A kettes lemezen található a Sipi koncertről készített félórás dokumentum film, melyben a koncert főszereplői nyilatkoznak az előadásról és az utána eltelt időről.

A Djabe kiadványokat az új Djabe webshopban rendelheti meg:
http://djabe.hu/uzlet/

A kiadvány megjelenését támogatták:
 

A koncert néhány részlete:
Thierachei emlék link
Doromb link
Above the Skies link
Distant Dance link







Djabe/Steve Hackett: Sipi emlékkoncert 2DVD

Tracklista DVD1:
1. Djolé (Sipos)
2. Táncolnak a kazlak (Égerházi - Barabás)
3. Doromb (Barabás)
4. Clouds Dance (Barabás - Égerházi)
5. First Step (Barabás - Égerházi)
6. Thiérachei emlék (Barabás)
7. Acoustic Medley (Steve Hackett)
8. Above the Skies (Égerházi - Barabás)
9. Jégvilág (Barabás)

Extrák:
Live at the Nišville Jazz, Serbia 2007
Televíziós közvetítés Sipi egyik utolsó fellépéséről
Táncolnak a kazlak, Doromb, Omachulé, Angklung-Niš, Djabe, Pásztoros, Djabe reprise, Clouds Dance, Bass solo, Fátyol mögött

Nišville flash
Werkfilm

Tracklista DVD2:
1. Balogh Elemér emlékére (Balogh Kálmán)
2. Somogyi áldásos (Kovács Ferenc)
3. Band intro
4. Omachulé (Barabás)
5. Szemrehányás (Barabás - Égerházi)
6. Hajdúböszörményi utcarész (Barabás - Égerházi)
7. Angklung-Sipi
8. Distant Dance (Égerházi)
9. Fátyol Mögött (Barabás - Égerházi)
10. Szavak nélkül (Djabe)

Extrák:
Mi történt november 30-án, András napján?
Dokumentumfilm a Sipi koncertről

Hrabal – Lengyel: Táncórák
Színészbarátok előadása Sipi emlékére

A lemezen szereplő előadók:
Sipos András - ütőhangszerek, ének
Djolé - 1999-es felvétel
Szemrehányás és Hajdúböszörmény utcarész - 2003-as felvétel

Steve Hackett - akusztikus és elektromos gitár
Égerházi Attila - gitár, ütőhangszerek
Barabás Tamás - basszusgitár, derbouka
Kovács Ferenc - trombita, hegedű, ének
Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek
Banai Szilárd - dobok
Dresch Mihály - szoprán és tenor szaxofon, furulya
Balogh Kálmán - cimbalom
Said Tichiti - ének, gembri, djembe, derbouka
Budai Sándor - hegedű
Németh Ferenc - ének


Back  Top



- MAHASZ
- Abbey Road
- Steve Hackett
- Gramofon