Djabe - Witchi Tai To
LP - 1998 - GR-007-1

A Djabe 1998-as második stúdió albuma mérföldkő volt a zenekar életében.

A Muck Ferenc – szaxofon, Sipos András – ének, ütőhangszerek, Barabás Tamás – basszusgitár és Égerházi Attila – gitár felállás első közös kiadványa megkapta a magyar zenei díjat, azaz az Arany Zsiráfot World Music kategóriában. A lemezen elsősorban Égerházi Attila és Sipos András kompozíciói hallhatók, Barabás Tamás kiváló hangmérnöki munkáját dicsérve. 1998-ban már ritkán adtak ki egy felvételt az általánosnak számító CD formátum mellett. A Djabe azonban úgy döntött, hogy megcélozza zenéjével azt a vékony, High End rajongó réteget is, akik szívesen hallgatnak mind a mai napig analóg nyomású lemezeket. Szerencsére ez a réteg napjainkban egyre vastagabb és a lemezeladások fokozatosan emelkednek. És milyen jól döntött a zenekar. A High End szeánszok alap teszt lemeze lett a Djabe albuma, köszönhetően a felvétel kiváló hangminőségének, a kiváló angol nyomásnak, és a zene levegős akusztikus megszólalásának. Sok estben hasonlították össze a Witchi Tai To CD és LP változatát, bizonyítva, hogy a „bakelit” jobban szól. Az LP változatnak tényleg melegebb, szebb és természetesebb hangzása van.

A Djabe nem véletlenül választotta Jim Pepper ismert és sok etno dzsessz zenész által feldolgozott kompozícióját címadónak. Ezzel is keresték a zenéjük célközönségét, hiszen számítottak az Oregon, Jan Garbarek vagy akár Jack de Johnette rajongóira is. A többi kompozíciót már a Djabe tagjai jegyzik. Nem egy közülük később a Djabe repertoár alapdarabjaivá vált. Elég a Visons, Desert, Ode, Island és természetesen a Witchi Tai To-ra gondolni. 

Az LP közel ötven percnyi anyagot tartalmaz a CD változat teljes tartalmából. A zenekar kevésnek találta az anyagot egy dupla vinyl kiadáshoz, ezért az analóg kiadásra a lemez anyagának eszenciája került. 

Égerházi Attila visszaemlékezése az albumon található számokról: 

A oldal

1. Coffee Break (Muck, Snétberger)

A Coffee Break Muki szerzeménye, melyet tudomásom szerint már jóval korábban írt, mint ahogy mi lemezre vettük. Az ő ötlete volt az is, hogy Snétberger Ferit hívjuk el gitározni a felvételre. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, mert nagyon klassz world music hangulatot adott a játéka a számnak, valamint a stúdióban ő maga javasolta a középső részt, mint egy plusz kiegészítést a kompozícióhoz. Aki ismeri Muck Ferenc munkásságát, az azonnal be tudja azonosítani a jellegzetes dallamvilágot és szaxofonozási stílust. A témát slágergyanúsnak találtuk, ezért is lett az album nyitószáma, valamint amikor elhatároztuk, hogy a kereskedelmi rádiók részére az ő világuknak megfelelő remixeket gyártunk, egyértelmű volt, hogy a Coffee Break-nek is készítünk átdolgozott verziót. A választás sikeresnek bizonyult, hiszen a rádiók rendszeresen játszották ezt a számot, a zenecsatornák pedig az ebből készült videoklippet. A Juventus Rádió egy évig a szelektorban tartotta a felvételt, ez azt jelentette, hogy legalább napi négyszer elhangzott a rádióban. Utána sem vették le a műsorról, de már ritkábban forgott.  

2. Ode (Égerházi)

Ezt a számot még 1994-ben írtam, kifejezetten David Gilmour szólólemezeinek hatására. Első formájában a Novus Jam második CD-jére került fel Óda címmel, melyet trió felállásban adtunk elő Gesztelyi Nagy Judit fuvolistával és Sipos Andrással. Juditot annyira megihlette a kompozíció alaplüktetése és építkezése, hogy szöveget is írt rá, így énekes verzióban vettük fel. A refrén miatt mi magunk között csak Hol van a fény? címmel emlegettük ezt a számot. Ez volt egyébként annak a színpadi táncprodukciónak (szintén Hol van a fény? címmel) a zenéje, melynek alkalmával Bakó Gábor koreográfust megismertem. Gábort Sipi ajánlotta nekem, amikor koreográfust és táncosokat kerestem ehhez a megbízáshoz. 1995-ben kezdtük el az első Djabe lemez munkálatait Sipivel és a vadonatúj szerzemények mellett ezt a Novus Jam számot is alkalmasnak találtuk arra, hogy az éppen létrejövő Djabe elnevezésű új album keretein belül újraértelmezzük. Immáron sokkal latinosabb alaplüktetést kapott, melyre ezúttal már nem fuvola került, hanem Kovács Ferenc - későbbi meghatározó Djabe tag – trombita játéka tette fel a koronát. Ebben a változatban a témát még szólógitár játszotta, a címe pedig Northern Advanture volt. 1997-ben állt össze az a kvartett formáció, amely az első Djabe lemez anyagát volt hivatott eljátszani élőben. Egyúttal azt is elhatároztuk, hogy ez a felállás állandó marad és Djabe néven kívánja meghódítani a hazai közönséget. A koncertrepertoárban állandó darab lett az Óda, mert akkor a Northern Adventure névről visszatértünk az eredetihez, azonban jelentősen át kellett hangszerelnünk amiatt, hogy nem tudtam egyszerre kísérő gitározni és szóló gitározni, ezért basszusgitár játszotta a témát, valamint a trombita helyett szaxofon volt benne. A Witchi Tai To lemez anyagának meghatározásakor úgy éreztük, hogy jó lenne ezt a kompozíciót abban a formában is rögzíteni, ahogy azt a Djabe zenekar valójában el tudja játszani 1998-ban.  

3. Island (Égerházi)

A Djabe zenekart azért hoztuk létre Sipivel, mert elégedetlenek voltunk a Novus Jam-ben kialakult zenei hangzással és koncepcióval. Nem vetettük el, nem tagadtuk meg, csak annak alapjain tovább szerettünk volna lépni. Sajnos ezt Gesztelyi Nagy Judittal nem tudtuk megvalósítani, ezért régi és új zenésztársakat hívtunk el az első Djabe album felvételére. Változatosabb zenét képzeltünk el, ami szélesebb rétegeket szólít meg. Ki akartunk szabadulni a Gesztelyi Nagy Judit által meghatározott kötöttségekből. Ezért is lett a zenekar neve Djabe, azaz szabadság. Szerettük volna viszont megtartani néhány Novus Jam kompozíció értékeit, ezért úgy döntöttünk, hogy a 1997-es Djabe koncertprogramba beépítjük a Sziget című régi Novus számot (Island), melyet az is indokolt, az eredeti Novus Jam lemezen felvételen a szaxofon szólót Muck Feri játszotta. Hasonló lett ennek a számnak is a sorsa, mint az Ódának, hiszen a zenekar úgy döntött, hogy megújított formában ennek is helye van a Witchi Tai To című albumon. 

4. Odyssey (Égerházi)

A 90-es évek elején általában kazettára vagy magnószalagra vettem otthoni kompozíciós próbálkozásaimat. A szalagokat később visszahallgatva gyakran szemezgettem az elhangzottakból és szerkesztettem belőle számokat. Ez történt az Odyssey esetében is, mely egy nagyon egyszerű, de számomra letisztult témára épült. Ehhez adtuk hozzá Sipi agyagdobját, valamint a fretless basszusgitár hangját. A kompozíciót végül Tomi rakta össze. Mivel engem kicsit a szirének énekére emlékeztetett az egész hangzás, ezért megkértük Tomi feleségét, Herczeg Juditot - aki egy kiváló énekes – hogy hangjával erősítse meg a „szirének énekét”. Ezért is lett a szám címe Odüsszeusz. A kompozíció végén meglepő kontrasztot ad a szaxofon kemény hangzása. Itt el is játszhatunk a gondolattal, hogy a kikötözött vándor szenvedései jelennek meg hangképben előttünk. A 2013-as újrakeverés alkalmával a legnehezebb feladat pont ennek a szaxofon hangnak a zenébe arányosan történő beillesztése jelentette.  

B oldal

1. Visions After The Rain (Sipos, Égerházi)

1997-ben felkérést kaptunk az Oriflame cég részéről a Visions nevű dekorkozmetikum család táncprodukciójának és annak zenéjének elkészítésére. Több ilyen zenemű is született, ezek egyik darabja a Visions After The Rain. Sipi és én a Gaston stúdióban improvizáltunk néhány órát, majd ezekből szerkesztettük össze a Visions című kompozíciót. Egy másik nap Muki és Tomi a már kész szerkezetekre játszották fel saját szólamukat. Mindez még a Djabe zenekar igazi elindulása előtt volt. Alapvetően az afrikai ütőhangszerekre és az akusztikus gitárra épül az egész. A Djabe ekkor még csak duo volt igazából. Később a koncerteken meglepő módon teljes mértékben ugyanolyan szerkezetben és hangszerelésben játszottuk ezt a számot, mint ahogy a stúdióban 1997-ben felvettük és megszerkesztettük.   

2. Early Morning Snow (Égerházi, Barabás)

Teljes mértékben akusztikus gitár-centrikus kompozíció. Az akkordbontásos kíséret harmóniavilága és lüktetése tipikusan égerházis. A stúdióban a felvett gitárkíséret alapra szólóztam sokat, amit aztán Barabás Tomi szerkesztett össze és nagyon jó érzékkel adott hozzá basszusgitár helyett bőgőt, valamint az ütőhangszeres játékot is teljesen lefinomítva cintányért és pergő dobot is használtak Sipivel. Úgy éreztem, hogy ezek a finom kiegészítések olyan jelentősek a számot illetően, hogy társszerzőként jegyezzük a kompozíciót.  

3. Gallop (Égerházi, Gesztelyi)

Egy nagyon dinamikus szerzemény még a Novus Jam idejéből, melyet szintén átmentettünk a ’97-es Djabe koncert repertoárba és ezáltal bekerült a Witchi Tai To anyagába. A gitár lüktetésére eredetileg Gesztelyi Nagy Judit improvizálta a témát, melyet így fuvolán rögzítettünk. Ez a Djabéval tenor szaxofonon is jól hangzott, és Barabás Tomi basszus játéka is nagyon jót tett az egész kompozíciónak. Műfajilag meghatározhatatlan zeneszám, ami aztán sok más Djabe számra is igaz lett a későbbiekben. Olyan djabés, mondták sokan.  

4. Visions (Égerházi, Sipos)

A Visions sorozat legismertebb darabja, mely végülis az Oriflame által megrendelt táncprodukció zenéje lett. A Gaston stúdióban készült felvételt teljesen jónak találtuk, ezért a Witchi Tai To albumon ez az eredeti felvétel szerepel. Az egész kompozíció Sipi marimba játékán alapszik, melyre építkeznek a további ütőhangszerek, a gitárok és az ének. Ez a szám a kellemes hangzása miatt egészen Sipi haláláig szerepelt koncertműsorunkban, nélküle azonban, akárcsak a Djabe című szám esetében, az előadás értelmetlenné válik  

5. Witchi Tai To (Jim Pepper)

Jim Pepper észak-amerikai kaw indián szaxofonos szerzeménye, melyet sok jazz formáció is feldolgozott. Fülbemászó témája miatt a közönség is szereti. Nekem is az egyik kedvencem. Sipinek is nagyon tetszett, amikor megmutattam neki, egyből énekelni kezdte. Elhatároztuk, hogy feldolgozzuk, és lemezre vesszük. Én javasoltam, hogy legyen ez az album címe, mert ez a szám ismert a potenciális célközönségünk előtt itthon, és külföldön egyaránt. Ezzel a címmel könnyebben el tudják helyezni a kereskedők a lemezboltok polcain a CD-t, a hallgatók pedig az érdeklődésük horizontján. A felvétel első fele még 1997-ben készült, de a kongák beszállásától 1998-ban lecseréltük újra, mert nem voltunk a hangzással elégedettek. A Witchi Tai To a legtöbbet játszott számunk lett 2007-ig. 2001-ben az Update lemezre új feldolgozást is készítettünk belőle, de később visszatértünk az 1997-es változathoz. Ez volt Sipi utolsó Djabe koncertjén az utolsó szám amit hallhattunk tőle (Debrecen, 2007. szeptember 7.). Nagyon jól sikerült. Fent van a youtube-on. Sipi 2007. szeptember 14-én szívrohamban hunyt el.

A Djabe kiadványokat az új Djabe webshopban rendelheti meg:
http://djabe.hu/uzlet/







Djabe - Witchi Tai To LP

A oldal

1. Coffee Break
2. Ode Mp3
3. Island
4. Odyssey

B oldal

1. Visions After the Rain Mp3
2. Early Morning Snow
3. Gallop
4. Visions Mp3
5. Witchi Tai To Mp3

A lemezen szereplõ elõadók:
Sipos András - ének, ütõhangszerek
Égerházi Attila - gitár
Muck Ferenc - szaxofon
Barabás Tamás - basszusgitár
Snétberger Ferenc - gitár
Szalóki Béla - szárnykûrt
Herczeg Judit - ének


Back  Top




- MAHASZ
- Abbey Road
- Music.hu
- Steve Hackett
- Gramofon
- HANGMESTER.HU
- Szardínia szállás