Djabe: Witchi Tai To 2015 kiadás

GR-111-5,  Deluxe Media book, 64 oldal könyv, LP méret – 2CD, 2 DVD

Bese Jozefák László (Ellenesúly) ajánlója
 
„Megjelent a jazz / világzene mérföldkövének számító 1998-as Djabe album luxus kivitelű monstre újrakiadása. A Witchi Tai To médiabookba csomagolt négylemezes újrakevert új változata több mint három óra, korábban kiadatlan extrát tartalmaz, a korábban már megjelent egyéb bónuszok: klipek, interjúk, koncertfelvételek mellett.

A rendkívüli színész-zenész egyéniség Sipos András, Sipi 1994-ben találkozott az Égerházi Attila vezette Novus Jam együttessel, melynek tagja is lett. Két közös album után 1995-ben „Djabe” néven új projektbe kezdtek. Az 1996-ban megjelent bemutatkozó albumon együtt szerepeltek a korábbi Novus Jam muzsikusai és a későbbi Djabe zenekart alkotó jazz zenészek is.
Az igen jól sikerült hanganyag után felmerült az igény a Djabe zenei világának élő bemutatására is, melyhez stabil felállás és állandó tagság szükségeltetett. 1997-ben kezdett el koncertezni az Égerházi Attila – gitár, Sipos András - ének, ütőhangszerek, Barabás Tamás – basszusgitár és Muck Ferenc – szaxofon formáció, mely mára már a Djabe első klasszikus felállásának számít.

A különleges zenét már az első 1997-es koncertektől kezdve különleges látványvilág kísérte. A világszínvonalú produkciókat idéző, felsőfokú színpadi látványról a Vari*Lite világítástechnika, valamint a Bakó Gábor táncos-koreográfus-tánctanár vezette tánckar gondoskodott.

A Djabe Witchi Tai To turnéjának minden egyes koncertje olyan különleges, átfogó és monumentális látványvilággal rendelkezett, melyhez foghatót hazai körülmények között csak néhány kivételes előadónál, mint például az Omega vagy a Hungarian Pink Floyd Show egyes nagyobb koncertjein lehet megtapasztalni.

1998-ban készült el a Djabe második, együttesként első nagylemeze, mely Jim Pepper elévülhetetlen klasszikusától, a Witchi Tai To című örökzöldről kapta a címét. Sipiék ezen a módon segítették a lemezboltosokat, illetve a Djabéval ismerkedő zenerajongókat, hogy a bandát elhelyezzék a polcokon az előadók és a stílusok között. Az album sztárvendége a Trio Stendhal legendája: Snétberger Ferenc, világhírű gitárművész lett.

A második Djabe kiadvány egy erősen átgondolt és kiforrott produkció. Zenei szabadságára jellemző, hogy a Djabe akkori legénysége a Witchi Tai To (és az azt követő Ly-O-Lay Ale Loya) albumon az egyetemesnek tekinthető repetitív „törzsi” ritmusokra harmonizálva bátran ötvözte a különböző kontinensek népzenéjének jellemzőit, bevett dallamformáit és a jó értelemben vett popzene, valamint a populáris jazz és funk stílusjegyeit. Döbbenetes lett a végeredmény.  Megjelenésekor kirobbanó sikert ért el, szinte letarolta a hazai popszakmát. A Witchi Tai To mára már zenei mérföldkőnek, alapműnek számít.

Az album Arany Zsiráf díjat kapott jazz / world music kategóriában, mint „Az év hazai világzenei albuma”.

2015-ben, húsz évvel a Djabe indulása után a Witchi Tai To Deluxe mediabook formában ismét napvilágot látott. Az LP méretű, 64 oldalas keményfedeles könyv átfogóan, a teljesség igényével mutatja be ezt a korszakot.

Az első CD és az első DVD Barabás Tamás által  újrakevert változatban mutatja meg a a klasszikussá érett album dalait, a DVD-n surround változatban sok rejtett finomságot előhozva az anyagból.  A 2014-ben már önálló kiadványként, előzetesként megjelent DVD-Audio változat a Djabétól már megszokott kétoldalas (DVD-10) lemez, melynek egyik oldala valódi DVD-A (a teljes album 5.1 MLP Surround és 2.0 MLP stereo 24 bit / 96 kHz formátumokban), a második oldal pedig egy szabványos DVD-Video (a teljes album 5.1 DTS Surround, 5.1 Dolby Digital Surround és 2.0 PCM Stereo 24 bit / 48 kHz formátumokban), mely további érdekes extrákat tartalmaz.

Ezek egyike, az eredetileg az Enhanced CD-n szereplő Confidence, valamint a Djabe Live 1997 című koncertfilm. Továbbá a korongon helyet kapott még két, az album kiadása után készült videóklip, melyek a Djabe, illetve a Coffee Break című slágerekhez készültek.

A második CD, mely a Witchi Tai To Live címet viseli, 1997 és 1999 közötti koncertváltozatokat (köztük a '98-as márványtermi koncert anyagát), az eredeti CD kiadás bónusz lemezén szereplő eredeti bónusz dalt, és 1998-as próbatermi felvételeket tartalmaz.

A második DVD pedig a Witchi Tai To Tour 1998 című klasszikus koncertvideó feljavított változata, mely korábban csak az 1999-ben napvilágot látott VHS formátumban volt elérhető.

A rengeteg extra között megtalálhatók még korabeli TV- és rádióinterjúk - rengeteg zenével, továbbá fotóalbumok, az Arany Zsiráf díj átadóünnepsége, a Coffee Break (Dance version) 2015-ös videóklipje, 20 perc a turné főpróbából, valamint az újrakiadáshoz tartozó, átfogó visszatekintő interjúk is.

Feltétlen érdemes még kiemelni, hogy Barabás Tamás a basszusgitár mellett hangmérnökként is nagyot alkotott. Olyan szenzációsan keverte akkor is, anno az eredeti- és most a felújított anyagot is, hogy a Witchi Tai To már csak Tamás munkája miatt is érdemes a kiemelt figyelemre.

A Witchi Tai To 2015-ös, 4 lemezes Deluxe újrakiadása borítékolhatóan az év legigényesebb hazai kiadványának fog bizonyulni, mely igen magasra helyezi a lécet a további retrospektív összeállítások előtt.

A Djabe egyik csúcsalkotásának ultraigényes újrakiadása kötelező alapmű!”

A Djabe kiadványokat az új Djabe webshopban rendelheti meg:
http://djabe.hu/uzlet/







Djabe: Witchi Tai To 2015 kiadás

Tracklista:

CD 1 - Witchi Tai To 1998 (2013 remaster):

1. Coffee Break
2. Ode
3. Island
4. Odyssey
5. Visions After The Rain
6. Early Morning Snow
7. Visions Coctail
8. Desert
9. Visions
10. Gallop
11. Last Vision
12. Witchi Tai To

bonus:

13. Visions 1999

CD 2 - Witchi Tai To Live 1997-1999:

Budai Parkszínpad - Westend Zenei Fesztivál 1997:

1. Djolé
2. Camel Run

Magyar Rádió - Jazz a Márványteremben 1998:

3. Ode
4. Desert
5. Sorcerer
6. Monsun
7. Márványterem
8. Witchi Tai To
9. Djabe

Thália Színház - Witchi Tai To Tour 1999:

10. Island

bonus:

11. Confidence (Enhanced 1998)
12. Studio Rehearsal 1998
a, Visions Coctail
b, Island
c, Distant Dance

DVD 1 - Witchi Tai To 1998 (2013 remaster):

Audio:

5.1 MLP Surround (24 bit / 96 kHz)
&
2.0 MLP Stereo (24 bit / 96 kHz)

1. Coffee Break
2. Ode
3. Island
4. Odyssey
5. Visions After The Rain
6. Early Morning Snow
7. Visions Coctail
8. Desert
9. Visions
10. Gallop
11. Last Vision
12. Witchi Tai To

bonus:

13. Visions 1999

5.1 DTS Surround (24 bit / 48 kHz)
&
5.1 Dolby Digital Surround (24 bit / 48 kHz)
&
2.0 LPCM Stereo (24 bit / 48 kHz)

1. Coffee Break
2. Ode
3. Island
4. Odyssey
5. Visions After The Rain
6. Early Morning Snow
7. Visions Coctail
8. Desert
9. Visions
10. Gallop
11. Last Vision
12. Witchi Tai To

bonus:

13. Visions 1999
14. Confidence (Enhanced 1998)

Video:

Djabe Live 1997:

1. Visions
2. Camel Run
3. Desert - Walk
4. Visions Coctail
5. Djabe
6. Confidence
7. Island
8. Passage
9. Gallop
10. Coffee Break part I.

bonus:

11. Djabe (video clip)
12. Coffee Break (video clip)

DVD 2 - Witchi Tai To Tour 1998:

Video:

5.1 DTS Surround (24 bit / 48 kHz)
&
2.0 LPCM Stereo (24 bit / 48 kHz)

1. Visions After The Rain
2. Ode
3. Visions
4. Distant Dance
5. Djabe
6. Sorcerer
7. Message From The Boat
8. Under Construction
9. Coffee Break
10. Desert
11. Witchi Tai To
12. Passage
13. Island

extras:

14. TV interviews 1998–1999
15. Reissue interviews 2014
16. Hungarian Music Award ceremony 2000
17. Coffee Break (Dance version) (video clip 2015)
18. Tour production rehearsal 1998
19. Photo Gallery

Audio:

2.0 Dolby Digital Stereo

1. Radio Interview (Hungarian only)

Total: 78:20

A lemezen szereplő előadók:

Barabás Tamás – basszusgitár, percussion
Égerházi Attila – gitár, percussion
Muck Ferenc – szaxofon, percussion
Sipos András – percussion, ének

Snétberger Ferenc – gitár
Szalóky Béla – szárnykürt
Herczeg Judit – vokál


Back  Top



- MAHASZ
- Abbey Road
- Steve Hackett
- Gramofon