Elsa Vallé – Universo

Elsa Valle énekes-művésznő Kubában született, jelenleg Budapesten él. A legrangosabb havannai zeneművészeti iskola elvégzése után rögtön a híres havannai Tropicana-ban kapta első elismerését. Ezt követően a legismertebb kubai és dél-amerikai fesztiválokon lépett fel. Kiugró sikere volt az egyik leghíresebb kubai fesztiválon, a "Boleros De Oro"-n. A közönség, és a szakma is a szívébe zárta. Dél- amerikán kívül természetesen Európát is bejárta számos turné keretében. Stílusát méltán nevezhetjük a tradicionális és a mai kortárs kubai éneklés érdekes és fantasztikus keveredésének.

Hangja, énekstílusa egyszerre érzéki, melankolikus, és robbanékonyan improvizatív. Több műfajban is jártas, hiszen együtt játszott olyan híres spanyol flamenco zenészekkel, mint Jose Luis Monton, Estremeno, és bizonyította tehetségét a legendás "Buena Vista Social Club", és a Septeo Nacional előtt. Elsa 10 éve él Magyarországon. Ez idő alatt számos fesztiválon és színpadon lépett fel és dolgozott a hazai jazzélet kiválóságaival.

1994-ben az EXODUS című magyar filmhez komponált zenét. Ugyanebben az évben szerepet kapott a Gyarmati Lívia rendezte "Szökés" című filmben. 1998-ban elnyerte a LYRA Fesztivál különdiját.

Elsa Vallé első Gramy Records gondozásában megjelent lemeze, az "UNIVERSO", különböző zenei kultúrákhoz nyúlik vissza: A nagy "Univerzum" a régi, ősi zenei kultúrák összefoglalója, megújítva, felfrissítve mai hangképpel.

A Cd-n Elsa Valle saját dalaival tolmácsolja felénk ennek az "Univerzumnak" a sokszínűségét, változatosságát, hatalmasságát, melybe, ha bepillantunk, és elmélyülünk benne, az önmagunkban rejlő sokszínűség, azaz saját magunk tükörképe köszön vissza.

A CD felvételéhez kiváló zenészeket sikerült megnyerni.

Ramon Valle - zongora
Világhírű kubai zongorista, aki szerzeményeivel, játékával bejárta a világot. Chucho Valdezzel, Horacio El Negro Hernandezzel, Roy Hargrove-val játszott számos nemzetközi fesztiválon, kirobbanó sikerrel.

Omar Rodriguez Calvo - bőgő
Nemzetközileg elismert kubai művész. Számtalan formációban számítanak biztos játékára, a Ramon Valle trió oszlopos tagja.

Joe Quitzke - dob
Az elismert francia dobos a párizsi, francia jazz élet egyik legkiemelkedőbb művésze, a francia kortárs jazz jelentős képviselője.

Winand Gábor - szaxofon, fuvola, ének
Hazánk vezető jazz énekese, művésze. Több nemzetközi díj tulajdonosa.

Csepregi Gyula – szaxofon
Liszt díjas szaxofonművész, az itthoni jazz élet egyik vezető szaxofonosa.

On-line megrendelhető link







Elsa Vallé – Universo

1. Amigos 07.51
2. Nana Pati 06.05 Mp3
3. Dame la mano 03.23
4. Lamento 05.18
5. Manitas Vacias 07.41
6. Pan Caliente 05.42
7. Quatro Negrito 05.45
8. Sentimental 06.04
9. Tatai 05.36
10. Universo 05.03
11. Vida 07.23
12. Zapatico blanco 04.22

A lemezen szereplő előadók:
Ramon Valle - zongora
Omar Rodriguez Calvo - bőgő
Joe Quitzke - dob
Winand Gábor - szaxofon, fuvola, ének
Csepregi Gyula – szaxofon

Back  Top




- MAHASZ
- Abbey Road
- Steve Hackett
- Gramofon