Mókus és a Fabula Rasa - Hűhó much ado

Mókus és a Fabula Rasa Hűhója

Azt mondják, a Fabula Rasa zenekar muzsikájáról szólva világzenéről beszélünk. Leginkább azonban olyan produkcióról van szó, amely a kezdetektől fogva a műfaji korlátokat feszegeti. Igaz, valóban felfedezhető jó pár olyan zenei jellegzetesség amely a dalokat folkosabb vagy etnósabb hangulatúvá varázsolja. Ez a környező vagy akár több ezer kilométerre élő népek zenéi - erdélyi, cigány zene, kelta vagy akár a feketék muzsikája - iránti rajongásból ered. Az eredmény talán azért is eklektikus, mert a Fabula Rasa zenészei semmilyen jó muzsikának nem tudnak ellenállni. 
Ezen az új lemezükön is ebből kapunk ízelítőt olyan művészek gondolataival egyesítve a zenét, mint Müller Péter Sziámi. Mindezek mellett a dalok eredeti magyar népdalszövegre, vagy lovari nyelvű dalszövegre írodtak ezzel is bizonyítva, hogy az elődeinktől ajándékba kapott gondolat, vagy szívfájdalom, továbbá egy kisebbségi nép kihalóban lévő anyanyelvén megfogalmazott hit és érzelemvilág éppoly fontos, mint a kortárs művészek aktualitása. 
    A lemezen a  határtalan gondolatvilágon túl a zenészek sokasága is az élménykavalkádot  támasztja alá. Olyan muzsikusok által, mint a négy harsonásból álló Four Bones Qartet, Alan Burton neves írdudás, aki Angliában él, Unger Balázs, Hámori János és a zenekar mára már jó barátja és tiszteletbeli Fabula Rasa tag, Kovács Ferenc (Öcsi). 
    Az együttes - a zenén túl - mást is szeretne egyszer majd maga után hagyni: gondolatot. Hogy nem vagyunk egyedül, hogy vannak még álmodozók, hogy merítsünk erőt magunkból (mert mindig van még ott bent elrejtve), hogy fel tudjunk állni, ha elesettnek érezzük magunkat, s hogy a teljes káoszból egy cseppnyi szeretet csodát varázsol. Harmóniát, összetartozást, muzsikát.
 
“Néha simogatóan, lágyságosan álmodoztató, néha tányérdobálósan mulatós, vérpezsdítő, asztalra csapós, borzongatós, de mindvégig őszinte, szívet próbáló és szívre vigyázó." (Mókus és a Fabula)
A CD prémium kivitelben, papírtokos csomagolásban került forgalomba.

Kritikák a lemezről:

METROPOL

Megrendelés On-line megrendelhető link






Mókus és a Fabula Rasa - Hűhó much ado

  1. Van vumen show / One woman show Mp3
  2. Lélekvesztő / Lifeboat Mp3
  3. Pupalu
  4. Tündérpor / Fairy dust Mp3
  5. Sír az egyik szemem / One eye is crying
  6. Abigél / Abigel Mp3
  7. Ha virág lennék / If I were a flower
  8. Madaras dal / Birdy
  9. Pupalu meséje / Pupalu’s tale
  10. Álmomban / In my dream
  11. Sír az egyik szemem / One eye is crying – szóló / solo
  12. Álmodoztató vágy / Dream maker desire < Bónusz track / bonus track
  13. Vége / The End

  14. A lemezen szereplő előadók:

    Kertész Ákos - dob, ütőhangszer
    Földes Gábor - basszus gitár, bőgő
    Varga Kornél - gitár
    Cserta Balázs - fúvós hangszerek
    Balogh Guszti - ének
    Szirtes Edina - ének, hegedű


Back  Top




- MAHASZ
- Abbey Road
- Steve Hackett
- Gramofon