Szőke Nikoletta - Golden Earrings

Szőke Niki, akit akkortájt jóformán ismeretlen volt Magyarországon, mindenkit bámulatba ejtett azzal, hogy megnyerte a 2005-ös Montreux Jazz Festival énekversenyét, a Shure Jazz Voice World Competition-t. Egy hihetetlenül tehetséges improvizatőr, magas intelligenciájú énekes saját stílussal és elképesztő timing-gal, egyikévé vált azoknak, akiket a közönség és a zenésztársak egyaránt imádnak. Ugyan cigányzenész dinasztiába született (édesapja, Szőke Sándor neves cimbalmos), 18 éves koráig nem tanult zenét. Első tanára az énekes Winand Gábor volt, akit a befolyásos francia magazin, a Jazzman kritikáiban Európa legeredetibb jazzénekesének nevezett meg. Egyetlen jazzénekes növendékként klasszikus ének órákat is vett Bikfalvy Júliánál, akinek a szárnyai alól került ki világhírű szoprán díva, Rost Andrea. Eredetileg angol-orosz szakon tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, az első év után Szőke Nikinek választania kellett a tanulmányai és a jazzéneklés között. Döntése az Egyetemnek veszteséget, a jazz világának viszont óriási nyereséget hozott. Most, 25 évesen a magyar jazz szcéna hozzáértőinek vitathatatlan kedvence.

Ez a bemutatkozó album jó példája briliáns egyéniségének és annak, hogy előszeretettel keres új kihívásokat. Az énekhang, gitár és bőgő szokatlan formációja egyenrangú követelményeket támaszt ennek a kiváló triónak a tagjaival szemben, és Niki, aki képes hangszerként használni a hangját, zenésznyelven szólva „egyike a fiúknak” . A „fiúk’ az élénk magyar jazzvilág élvonalához tartoznak. Oláh Szabolcs gitáros klasszikus hegedűsként kezdte tanulmányait, azonban hamarosan a jazz vonzásába került, és 15 évesen elkezdett gitározni. Nyolc éve a egy Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon a legjobb szólistának választották, négy éve pedig a Magyar Jazz Szövetség Jazz zeneszerző és hangszerelő verseny első díját is ő kapta meg. Mérhetetlenül átgondolt és eredeti művész. Számos ismert hazai és külföldi jazz művészel játszott együtt mint: Budapest Jazz Orchestra, Bob Mintzer, Jasper Van't Hof, Matus Jakabcic, Julian Joseph, Mazura & Friends. Barcza Horváth József 1974-ben született Budapesten zenész családban. Iskoláit a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében végzi. 1995-1997-ig a Claudio Abbado vezette Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar tagja. 1997-1998-ig a Budapesti Fesztiválzenekarral dolgozik. 1995-ben Krakkóban (Lengyelország) a "Jazz Juniors" versenyen a "legjobb nagybőgős". A Magyar Rádió Jazzbőgő Tehetségkutató Verseny zsűrijének alelnöke 2002-ben. A középiskolás évek óta folyamatosan részt vesz a magyar jazzéletben, számos neves művésszel játszott együtt, mint Kirk Lightsey, Benny Bailey, Tony Lakatos, Rick Margitza, Eric Truffaz, Snétberger Ferenc, Jack De Johnette, Ray Anderson, Frank London,Palle Mikkelborg. 2003 óta az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 2007-2008-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának a nagybőgő tanára.

Peter Pallai
(producer and presenter of jazz programmes on the BBC World Service between 1968 and 1995, jazz critic of Gramofon magazine)


Szőke Nikoletta: Golden Earrings

Adva van egy fiatal énekesnő remek hanggal, hibátlan intonációval, frazírozási képességgel és időérzékkel. Évek óta figyelemmel kísérjük pályáját, hazai és nemzetközi sikereit, így annál fájóbb volt, hogy eddig nem készült vele hanglemez. Most végre itt van mégpedig egy igazán érett produkció formájában. Nem mintha a hagyományos zongoratrió kísérettel nem lett volna remek, de jelenlegi formációja – amivel a CD-n is szerepel – igazi telitalálat. Csak férje, a rendkívül sokoldalú Barcza Horváth József bőgős és az új generáció egyik legtehetségesebb hangszeres művésze, a gitáros Oláh Szabolcs szerepelnek a trióban. Hárman kápráztatják el a hallgatót azzal a magával ragadó, intellektuális kamarajazzel, amit gyönyörűség meghallgatni élőben és lemezről egyaránt. Ellentétben számos hazai és külföldi énekesnővel, Niki képes a valódi intimitást nyújtó előadásra, modorosságnak, affektálásnak nyoma sincs, scattelése visszafogott és takarékosan használja a vibratót. Kísérői kiválóan oldják meg a nem könnyű feladatot: két hangszerrel teljes értékű zenei teljesítményt nyújtani. A bőgő olykor szinte dallamhangszerként funkcionál, ráadásul a manapság sajnálatosan ritka vonós szólóval örvendezteti meg a hallgatót. Szabolcs minden hangja coolosan elegáns, mégis belső tűztől fűtött. Az ember nem is gondolná, hogy a már annyiszor játszott dalokból mit lehet még kihozni, ha igazán kreatív muzsikusok dolgozzák fel azokat. A repertoár ugyanis fele részben örökzöldekből, fele részben pedig a popvilág – lassan már jazzstandardekké érett – darabjaiból áll Michel Legrandtól a Lenon-McCarthy szerzőpárosig. Mindössze a nyitó szám Szőke- Barcza Horváth páros szerzeménye.

Márton Attila kritikája
Gramofon 2008-2009 tél







Szőke Nikoletta - Golden Earrings

1. The North Sea Mp3
2. En La Orilla Del Mundo
3. My Romance Mp3
4. Golden Earrings
5. Overjoyed
6. Centerpiece Mp3
7. You Must Believe In Spring Mp3
8. 'S Wonderful Mp3
9. Like Dreamers Do

A lemezen szereplő előadók:
Szőke Nikoletta - ének
Oláh Szabolcs - akusztikus és elektromos gitárok
Horváth Barcza József - bőgő
Borbély Mohály - klarinét [2]
Dés András - ütőhangszerek [5]

Back  Top




- MAHASZ
- Abbey Road
- Steve Hackett
- Gramofon