Zexattt3 Band - Nagyon fasza lemez

A Zexattt Band korunk egyik legizgalmasabb, intellektuális punk zenekara, lassan negyedszázados múltra tekinthet vissza.

A sziporkázó formációt 1980 telén alapította két igazi nagyvagány Debrecenben. Zeke László (Zek) és Papp Zoltán (Szatt) később meghívták alakuló zenekarukba a Tóth Árpád Gimnázium 1/c osztályából, a másik még két igen karizmatikus egyéniséget, azaz Rácz Tamást és Miru Györgyöt is. A quartet hamar nagy népszerűségre tett szert és debreceni koncertkörútra indult.

1981 márciusában a kemény intellektuális punk zenét játszó zenekarnak Debrecen nőtársadalmának kellet nagyszabású koncertet adnia. Hogy zeneileg teljesen meg tudjanak felelni ennek a feladatnak, meghívták a zenekarba, a szintén osztálytárs Égerházi Attilát, akinek sikerült a csapat zenei színvonalát még magasabbra emelni.

Sikeres koncerteken a lányok hada könnyezett, a fiúk pedig őrjöngtek. A zenekar pedig ontotta a jobbnál jobb slágereket. Csak néhány a sorból: Elmebeteg blúz, Szatírrock, Cocós Jocó, A hangod nem hallom már többet, Az utolsó öt perc, Tradam-dim, Szádra ne vedd, Te vagy nékem az ojázis stb. Emellett a Zexattt Band a legjobb paródiákkal nevettette meg az egyre lelkesebb és népesebb rajongó táborát. Ilyen volt a Büffkirály, a Surmóléc, a Hirtelen leszopott egy vipera stb.

A Zexattt Band 1983-ban első csúcspontjára ért, de a hanglemezgyár nem volt hajlandó tudomást venni a zseniális csapatról, ezért lemezük nem jelenhetett meg. Ez szerencsére nem törte meg a quintet lelkesedését, és töretlen kedvvel és népszerűséggel koncerteztek tovább. 1986-ban a Szádra ne vedd tour keretében rendezett Birmingham-i brazil koncert pályájuk egyik csúcspontja volt, amire még hosszú évtizedekig élesen emlékezhet a zeneszerető közönség, s amiről máris könyvtárnyi monográfia született az egyetemes zenetörténet számára. Még ebben az évben készültek az I wanna be my mama házi stúdió felvételei is.

A következő 12 év a különböző turnék és szóló produkciók időszaka volt. Kiemelkedő jelentőségű a szóló munkák közül Égerházi Attila "Pina", és Zeke László "Hoki" című albuma. (Ezeken szerepelt először a Majzik, és a Begemótcsik!)

A művészet iránti elkötelezettség és az alázat megkövetelte ezektől a kiváló muzsikusoktól, hogy - miközben a világot bölcs kontemplációval próbálták a maga káprázatos összetettségében megérteni - elmélyedjenek a kortárs művészetek és a tudomány világában, hogy ezáltal is hitelesebb műalkotásokat hozhassanak létre. Így hát nemcsak az összhangzattan, a zeneelmélet, de az orvostudomány, a bölcsészet, az építőművészetek, a történettudományok, a jogtudomány és az irodalom területén is megszerezték a magasrendű művészethez nélkülözhetetlen általános ismereteket. A zenekar csaknem minden tagja doktori címekkel és tudományos fokozatokkal rendelkezik, publikációk sora övezi lemezkiadásig vezető útjukat.

A tagok birtokába jutott óriási ismeretanyag nemcsak a zenében éreztette egyedülálló hatását, hanem a kivételesen összetartó emberek eme egyedülálló közösségében a szolidaritás példamutató kibontakozását is megfigyelhette a világ. A bajbajutott zenészek nemcsak a partitúrák olvasgatása közben siettek egymás segítségére, de az orvos testi szenvedésektől is megszabadította társait, az építész kastélyokat tervezett társainak, a történész feldolgozta a családfákat, megírta a zenekar krónikáját, emlékeztetett mindenkit arra, amit már feledett, a jogász kimentette a bajból bűncselekmény gyanújába keveredett társait, szénné perelte aki a társak, illetve a zenekar útjába merészelt állni.

A zenekar a rendszerváltás lassú hatásának köszönhetően 1998-ban stúdióba vonulhatott és közel 20 év létezés után, megjelentette első CD-jét, a Teljes Agyfogyatkozást. A szakma és a közönség frenetikus fogadtatása után 1 év pihenő következett, ugyanis a zenekar nem ált kötélnek, a tömeges felkérések ellenére sem vállalt élő fellépést, a 15 év aktív koncertezésbe belefáradt a Zexattt Band. Kivételt ez alól a szigorú koncert-aszkézis alól csak a csapathoz érzelmileg igen közel álló helyszínek és alkalmak jelenthetnek, illetve minimum 1,5 millió dollár gázsi fejenként. Így aztán magas kultúrára éhes ínyenc közönségnek meg kellett elégednie az album slágereihez készített, Whiskys rabló, és Szörpember videoklippekkel.

A formáció népszerűsége hamar túlnőtte Magyarország határait. Először az anyaországtól elszakadt magyarok lelték meg a ritka kulturtörténeti csemegében azt a vigaszt, ami sekélyes, elidegenedett korunkban fogódzót jelenthet a kiszolgáltatottaknak. Különösen a kárpátaljai magyarok hallgatták előszeretettel az első lemez fülbemászó dallamait - nem csoda, hogy az Európai Uniótól minden tekintetben legtávolabb élők éreztek leghamarabb rá a különleges eseményre. (A kárpátaljai slágerlisták játszási listái híven dokumentálják a folyamatot.)

A giga-sztárok 2001-ben kezdték el a Nagyon fasza lemez felvételeit. A látnoki mű zenei zsenialitása és a szövegek zseniális kuszasága az emberi létezés minden apró szegmensében újszerű felfedezéseket dokumentál. Nagyszerű megérzések, káprázatos interpretáció.

Nagyon vigyázzon rá, nagyon értékes, nagyon fasza!







Zexattt3 Band - Nagyon fasza lemez


1. Jó reggelt, elvtársak, ébresztő föl! Mp3
2. Pisi, kaki
3. Nincsen pénzem
4. Fasza dobszóló
5. Aszmal
6. Cocós Jocó
7. Kormányválság
8. Kívánom Dávid Ibolyát (Part one)
9. Pszichológus (Part one)
10. Pina koláda
11. Pszichológus (Part two)
12. Doktor néni, gyógyíts meg! Mp3
13. Pszichológus (Part three)
14. Zűrlény
15. Az utolsó öt perc
16. Doktor néni, gyógyíts meg! (Gregorian version)
17. Sül a hús (Vitam et sanguinem)
18. Kanbuli
19. Fasza talpmasszázs
20. Tódozzál, fódozzál!
21. Dózsa György (Sül a hús II.)
22. Kívánom Dávid Ibolyát (Part two) Mp3
23. My "ideal" husband (Divorce song)
24. Nézzétek meg!

Bónusz felvétel:
25. Nincsen pénzem house remix

Extra bónusz:
Whiskys rabló videoklipp
Szörpember videoklipp
Büffkirály (1981-83 Medley) Audio (MP3)
Letargikus Whiskys meg nem zenésített dal szövege
Fotóalbum

A zenekar tagjai:
Zeke László - ének, gitár, ütőhangszerek
Papp Zoltán - ének, billentyűs hangszerek
Rácz Tamás - ének, gitár, slide, szájharmónika
Miru György - akadémikus rap, effektek, dob
Égerházi Attila - ének, gitár, basszus


Back  Top




- MAHASZ
- Abbey Road
- Steve Hackett
- Gramofon