Alapi István

„1962. 08. 02-án születtem Salgótarjánban. A családomban eltekintve az egyik dédnagyapámtól, aki karmester és hegedüs volt, senki nem foglalkozott zenével. Én azonban már egész kicsi korom óta nagyon ers vonzódást éreztem a hangszerek, a zene iránt. Valószínüleg ez késztette nagyszüleimet, hogy 10 éves koromban karácsonyi ajándékként egy gitárt vásároljanak nekem, s ezzel akarva, akaratlanul meghatározzák életem további alakulását. Lelkesen, minden külsö befolyásoló tényezö nélkül elmentem a helyi zeneiskolába azzal az elhatározással, hogy klasszikus gitárt fogok tanulni, azonban az igazgató minden áron el akart téríteni szándékomtól, mondván, hogy a gitár egy komolytalan hangszer, miért nem tanulok inkább tubázni! Ránéztem arra a bazi nagy hangszerre és arra gondoltam, hordja ezt Ö élete végéig a nyakában! Valami mondvacsinált ürüggyel kilógtam az irodából és haza futottam. Ezzel klasszikusgitáros karrierem véget is ért. Ezek után szerencsémre egy olyan gitárostól volt alkalmam elsajátítani az alapokat, aki bár Salgótarjánban lakott és kevesen ismerték, mégis a hangszerének legnagyobb mesterei közé tartozott. Pár év múlva a helyi zeneiskolában egy úttörö kezdeményezésként bevezették a jazzoktatást, így alkalmam volt ebben az oktatásban részt venni. Terveztem is, hogy miután leérettségizek a budapesti jazzkonzervatóriumban, folytatom tanulmányaimat, de idö közben az lett a tapasztalatom, hogy ott az oktatási szisztéma a legkevésbé sem felel meg az én elképzeléseimnek. Én egy eléggé öntörvényü ember voltam már akkor is, ezen kívül egyformán érdeklödtem a rock, a jazz, a fúziós müfajok iránt. Akkoriban azonban a jazztanszakon már az is szentségtörésnek számított, ha valaki például torzítós gitáron akart játszani, a rock szót, pedig ki sem volt szabad ejteni. Tehát rájöttem, hogy ez nekem nem hiányzik! Akkoriban én már intenzíven zenekaroztam, és a tanulásnak kénytelen voltam a sokkal rögösebb autodidakta módját választani. Hamar rájöttem, ha vidéken maradok valószínleg semmi nem lesz belölem ebben a szakmában, úgyhogy miután Front nevü zenekarommal az 1983-as Ki Mit Tud? vetélkedön dobogós helyezést értünk el, valamint másfél évet kellemes árnyékkatonaként eltöltöttem a hadseregben Budapestre költöztem. Itt elsö zenekarom a késöbb Angyalbörben címü tévésorozatból ismert Mohó Sapiens volt. Velük részt vettünk a Csillag születik tehetségkutatón, amit saját kategóriánkban megnyertünk. Itt figyelt fel rám, valamint Pethö Gábor basszusgitáros barátomra az Edda Müvek feje, Pataky Attila és Gömöry Zsolt billentyüs barátom. Pár nap múlva már az Edda gitárosa voltam. Ez talán életem egyik legjelentösebb fordulópontja volt! Igaz ugyan, hogy közben 1991 és 1993 között nem voltam a zenekar tagja és ezt az idõt részben külföldön töltöttem, majd pedig itthon session zenészként dolgoztam és közben Demeter Gyurival, Vértes Attilával, Hetényi Zolival és Makovits Dénessel megalakítottuk a rövid életü, mégis hihetetlen sikeres XL Sisters-t. 1993 nyarán, az idközben az Eddában helyemet betöltö Kun Péter tragikus halála után, újra a zenekar tagja lettem. 1996-ban megjelent els szólólemezem Belsö világ címmel. Második szólólemezem anyaga az USA-ban látott napvilágot.”

Kiadványok:

Istvan Alapi - niXfactor / 2011 GR-097
Istvan Alapi - Inner Vortex / 2013 GR-110









Djabe
Horgas Eszter
Steve Hackett (Wolfwork Records)
Kovács Ferenc
Muck Ferenc
Mohai Gábor
Gesztelyi Nagy Judit
Herczeg Judit
Novus Jam
Zexattt3 Band
Johanna Beisteiner
Ewald Brass Quintet
9:30 Collective
Tóth Viktor
Szőke Nikoletta

Top




- MAHASZ
- Abbey Road
- Steve Hackett
- Gramofon